Hajdú Péter, Pataky Attila és Bayer Zsolt is ott feszített a fideszes eredményvárón
A Bálnában számos kormányközeli ismert ember is megjelent.
A Bálnában számos kormányközeli ismert ember is megjelent.
Varga Judit a nyilvánosság elé tárta, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élt. A bulvárra hajazó botrány részleteiből több is kirajzolódik, mint a kiteregetett magánéleti szennyes.
Varga nem azzal tartozik a nyilvánosságnak, hogy „bepillantást engedjen a Magyar Péterrel való kapcsolata mélységébe”.
A volt igazságügyi miniszter egy olyan esetről is beszámol egy felvételről sugárzott interjúban, amikor az exférje állítása szerint késsel a kezében járkált a házukban.
Egy ismert tévésnek, még ha nem is gyakorol közhatalmat, el kell tűrnie a durva véleményeket – mondta ki egyhangúlag az Alkotmánybíróság, és nem semmisítette meg a Hajdú által elveszített perek ítéleteit.
Elhagyhatta a kórházat Hajdu Péter hegymászó, aki Erőss Zsolttal és egy harmadik társukkal együtt sérült meg másfél hete a Magas-Tátrában. A fiatalember a hegyen megtalált jégcsákányával a kezében távozott a tatabányai egészségügyi intézményből - írta szerdai számában a 24 Óra.